Univer
A Tricky történetének egyik legjobban pörgő márkája volt az Univer, akiknek a közösen eltöltött 3 év alatt számtalan Facebook applikációt, multiplatform aktivitást, kiadványt, hirdetést és egyéb kreatív kampányt készítettünk.
Amőba
Social / Digital
A világ egyik legismertebb táblajátékát álmodtuk meg az Univer rajongóknak, mégpedig úgy, hogy követőink az éppen online felhasználókkal játszhattak real-time amőbameccseket a kampány ideje alatt. Mi sem gondoltuk volna, hogy a ketchup és mustár ilyen ádáz harcot vívnak majd a kockás terítőn!
Babaszépségverseny
Social
Minden várakozásunkat felülmúlta az Univer Bébiételnek, egy könnyed üzenőfali játéknak szánt képfeltöltős babaszépségversenye, de az aktivitás első hete után láttuk, hogy megtaláltuk az egyik leghálásabb témát. Bár sejtettük, hogy a Facebook népe ugrani fog a játékra, a több 10 000 kép után mi is csak pislogni tudtunk!
Ízfestő
Social / Digital
Ebben a különleges és roppant szórakoztató, microsite-on és Facebook app-ban is futó játékunkban Univer termékekkel kellett a megfelelő mintákat rajzolni szendvicsekre úgy, hogy a játékosoknak ügyelniük kellett, hogy ne “fussanak” ki a megadott útvonalról. Ebből még házi bajnokságot is rendeztünk!
Kaja Kvíz!
Social / Digital
Fekete öves háziasszonyainknak készítettünk izgalmas és rendhagyó, Facebook-on és microsite-on futó nyereményjátékot, amelyben klasszikus játékmechanizmusok egész garmadáját rejtettük!
Kemping Katapult
Social / Digital
A mérges madarak éppen leigázták a világot, amikor gondoltunk egyet, és a koncepciót megvalósítottuk Univer-es köntösben. Ebben az igencsak addiktív játékban a márka rajongóinak klasszikus bográcskajákat kellett elkészíteniük úgy, hogy az összetevőket egy katapulttal kellett a bográcsba lövöldözniük!
Kaja Kvíz!
Social / Digital
Fekete öves háziasszonyainknak készítettünk izgalmas és rendhagyó, Facebook-on és microsite-on futó nyereményjátékot, amelyben klasszikus játékmechanizmusok egész garmadáját rejtettük!
Pista, hopp!
Social / Digital
Erős Pista útnak indult, hogy a fellegekből csodálja meg az Alföld tengersík vidékét! Ebben az aktivitásunkban Pistával kellett deszkáról deszkára ugrálni, hogy minél magasabbra jusson a végtelen pályán. Minél magasabbra jutott egy játékos, annál több pontot kapott, így nagyobb eséllyel indult az értékes nyeremények egyikéért!
Közösségi média menedzsment
Social / Fotó/Videó
A kezdetektől jelen lehettünk az Univer szárnypróbálgatásainál a közösségi médiában. Életízesítőre keresztelt Facebook oldalált az alapoktól kezdve újító szemlélettel, rengetegeg aktivitással és hirdetési stratégiával lőttük ki a legnépszerűbb Facebook márkaoldalak közé!
Terítőparty
Social / Digital
A legjobb házigazda nem csak kiváló séf, de a vendégeivel is mesterként bánik! A Terítőparty aktititásunkban a játékosoknak változatos karaktereket kellett eltérő nehézségű asztalokhoz (pályákon) a megfelelő sorrendben “leültetni”, hogy azok minél jobban érezzék magukat. Hosszú heteken át tartotta izgalomban az ÉletÍzesítő rajongóit, hogy a Nagyit vagy épp a csenevész unokát a megfelelő helyre ültessék le!